Somló a mennyországból figyel minket - Koncertre készülnek az LGT tagjai

Bár Somló Tamás már nem állhat színpadra zenésztársaival a Zenevonat Szuperkoncerten, az előadás sajtótájékoztatóján kiderült, a zenész nem sokkal halála előtt arra kérte őket, folytassák nélküle is.
Újra felcsendülnek az LGT dalai

A héten tartották a Zenevonat Szuperkoncert sajtótájékoztatóját, amelyen jelen volt az LGT két tagja, Karácsony János James, illetve Solti János. Az előadásra 2017. február 12-én kerül majd sor a Budapest Kongresszusi Központban este 8 órakor. A rajongók nemcsak a Locomotiv GT jól ismert slágereit hallhatják majd élőben a zenekar két ikonjának közreműködésével, hanem Katona Klári dalait is, amelyeket Veres Mónika Nika énekel majd. A produkcióhoz csatlakozik még egy híres énekes, aki nem más, mint Heinz Gábor Biga. A zenekari kíséretet az ország egyik legfoglalkoztatottabb zenekara, az Abrakazabra biztosítja majd.

Somló Tamás szerette volna, ha nélküle is folytatják

"Alig egy héttel a halála előtt találkozhattam még vele (Somló Tamással - a szerk.). Azt mondta, csináljuk, ő nagyon drukkol nekünk. Azóta a mennyországból figyel bennünket" - mondta el a kissé szomorkás hangulatú sajtótájékoztatón Varga Antal, az Abrakazabra zenekar vezetője, aki rendkívül sokat dolgozott együtt Somlóval.

Presser Gábornak nem volt kifogása a koncert ellen

A sajtótájékoztatón az is kiderült, ez az első alkalom, hogy női énekes is bekerült a csapatba, Nika pedig hatalmas megtiszteltetésnek érzi a feladatot, hiszen személyesen ismeri Katona Klárit, sokat tanult tőle. A szervezők hozzátették, Presser Gábornak sem volt kifogása az előadás ellen, hiszen ez nem az LGT, hanem egy másik produkció. Ugyanakkor ő nem lép színpadra a koncerten.
Megosztás a Google Pluson